A 2025. január 8-ig beérkezett és nyilvántartásba vett munkabaleseti jegyzőkönyvek összesített feldolgozott adatai alapján 2024-ben mérséklődött a munkabalesetek száma, a 3 munkanapon túl gyógyuló és a súlyos csonkulásos kimenetelű munkahelyi balesetek számában szintén csökkenés volt tapasztalható. A halálos munkabalesetek száma a megelőző évhez viszonyítva 13-al emelkedett, amelyeket leggyakrabban munkavállalói szabályszegés okozott, a második leggyakoribb ok a munkáltatói mulasztás volt. Azonban 2010-hez képest a 10.000 munkavállalóra jutó halálos munkabalesetek száma, így is jelentős mértékben, 2,45-ről 1,60-ra csökkent.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a munkabalesetek csökkentését több intézkedéssel is segíti. A rendszeres és időszerű tájékoztatás nagyon fontos a munkáltatók és munkavállalók biztonságtudatos magatartásának elősegítésében, amit a munkavédelemért felelős szakterület kiadványok, felhívások, rendezvények formájában is támogat. Halálos munkabalesetek leggyakrabban a kkv-knál történnek, számuk különösen az építőiparban és a mezőgazdaságban magas, ezért a kormány a jövőben is kiemelt figyelmet fordít ezen ágazatok fokozott munkavédelmi ellenőrzésére.
Mindezek mellett 2024. márciusban létrejött a munkavédelmi szakemberek önkéntes adatbázisa, melyben a regisztráltak számára szeptembertől már rendszeres hírlevél segíti az időszerű tájékoztatók megismerését. Idén áprilisban kezdődik az ingyenes továbbképzési lehetőség is, amely a magasabb színvonalú munkavédelmi feladatellátás révén a munkakörülmények javulását eredményezheti. A munkahelyi balesetek megelőzése érdekében tavasszal eszközbeszerzésére irányuló pályázati lehetőség indul, ami vissza nem térítendő forrást fog biztosítani a vállalkozások számára munkavédelmi szintjük további emelése érdekében.
A 2024. évi munkabaleseti tájékoztató a itt érhető el.
Forrás: NGM Munkavédelem Foglalkoztatás-felügyelet